Példaértékű megállapodás köttetett
A környezetvédelemért fogott össze a KSZGYSZ és a NAV
Együttműködési megállapodást kötött a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2012.01.04 08:38ma.huA példaértékű – egy szakmai szervezet és a hatóság között létrejött - megállapodás célja, hogy a két szervezet kifejezze együttműködési szándékát a környezetvédelmi szabályozás magas szintű végrehajtása érdekében, elősegítve a környezet összehangolt védelmét, valamint a fenntartható fejlődés elveinek érvényesülését.
Az új esztendő első napján hatályba lépő együttműködési megállapodás keretében a két szervezet vállalja, hogy saját eszközeivel elősegíti a környezethasználók és a környezet védelme érdekében működő szervezetek jogkövető magatartását, a környezetvédelmi jogszabályok betartását. Megállapodnak abban is, hogy céljaikat egyrészt jogi, hatósági eszközökkel, másrészt szakmai tevékenységgel, egymást erősítve a végzik és a kitűzött cél érdekében rendszeresen egyeztetnek.
Az egységes hatósági jogalkalmazás érdekében a felek különös figyelmet kívánnak szentelni a hatósági, jogalkalmazási gyakorlatban jelentkező nehézségek tisztázásának, valamint az egyes hulladékkezeléssel foglalkozó szervezetekre vonatkozó ellenőrzési protokollok kidolgozásának. Emellett kiemelt cél a rendszeres konzultációs formák kialakítása és fenntartása, valamint az egyes szakmai képzéseken, konferenciákon való kölcsönös részvétel, szakmai anyagok, kiadványok cseréje.
A megállapodás arra is lehetőséget ad, hogy környezetvédelmi tárgyú jogszabályok tervezetének véleményezése során a felek konzultáljanak, vagy kiemelt jelentőségű ügyek esetén közös eseti munkacsoportot is létre hozhatnak a feladat végrehajtása céljából.
A NAV és a KSZGYSZ között létrejövő megállapodás példaértékű abban a tekintetben, hogy lehetővé teszi a hatóság és a szakmai szervezetek közös célért való együttműködését, a problémákról való közös gondolkodást, a szakmai ismeretanyagok kölcsönös bővítését, de nem utolsó sorban a kölcsönös bizalom kiépülését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


