"Egészen primitív mód"
Télikabátban dideregtek a diákok a suliban - a környezetvédelem miatt
Egy Celsius-fokban és télikabátban, sálban, sapkában dideregtek a diákok egy brit iskolában, mert az igazgató fontosnak tartotta, hogy a tanintézet hozzájáruljon a környezetvédelemhez.
2011.12.07 07:05MTIAz 52 éves Rob Benzie sikeresnek kiáltotta ki a fagyos napot, amelyen teljesen elzáratta a 640 fős iskola fűtését. A légszennyezés elleni "nagy" nap múlt péntek volt, és véletlenül az idén az eddigi egyik leghidegebb Nagy-Britanniában. A dátumot jó előre kiszemelte az igazgató, és levelekben tudatta a vacogó akciót a szülőkkel. Állítása szerint mindenki derűsnek tűnt a hideg ellenére, és csupán egyetlen panasz érkezetett, az is a tantestületből.
Az igazgató bejelentette, hogy szeretné rendszeressé tenni az "ökonapokat". A tanárok és a szülők jóval kevésbé lelkesek, barbárnak és ostobának minősítik a kezdeményezést.
"Senki se tud dolgozni megfelelően, a gyerekek még a tollat se tudják a kezükbe fogni kesztyűben" - fakadt ki egy 12 éves lányka anyja a The Sun című brit lapnak hozzátéve, hogy gyereke reszketve ért haza.
"Még sohasem dolgoztam ilyen hidegben. Teljes erőmmel támogatom a küzdelmet bolygónk megmentéséért, de ez egészen primitív módja" - mondta egy tanár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


