Nem az amerikai
Már a kínai a legjelentősebb műkincspiac
Már nem az amerikai, hanem a kínai a legjelentősebb műkincspiac egy pénteken közölt tanulmány szerint.
2012.03.16 10:42MTIA hollandiai Maastrichtban zajló európai képzőművészeti vásár (The European Fine Art Fair - TEFAF) idején évente közzétett felmérés szerint Kína ma már a globális műkincspiac 30 százalékát adja, szemben a 2010-ben mért 23 százalékkal. Az Egyesült Államok 29 százalékot, míg a 2010-ben a harmadik helyre visszacsúszó Nagy-Britannia 22 százalékot tudhat magáénak. A negyedik helyen - hat százalékkal - Franciaország áll.
A tanulmány szerzője, Clare McAndrews, egy kulturális szféra gazdaságával foglalkozó szakember szerint Kína előretörése "az utóbbi 50 évben végbement egyik legalapvetőbb és legfontosabb változás". A művészet világa fordulópontot él meg - vélekedett, hozzátéve hogy a robbanásszerűen bővülő kínai aukciós piac jelenti az alapot a világ műkincspiacának az elmúlt két évben tapasztalható újjáéledésében. A pénzügyi-gazdasági válság előtti szintet azonban még így sem sikerült elérni: a legerősebbnek számító 2007-es évben világszerte 48,1 millió eurónak megfelelő összeg fordult meg a műkincspiacon, 2011-ben 46,1 milliárd volt ez a szám.
A világ legjelentősebb művészeti és antikvitási vásáraként emlegetett TEFAF idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját: a maastrichti kongresszusi központban 19 ország 265 kereskedője állít ki. Az eladásra kínált tételek közül kiemelkedik Henry Moore 1977-ből származó 600 kilogrammos szobra, a Reclining Figure: Curved, amelyért 27 millió euró körüli árat kérnek. Az alkotás eddig még nem fordult meg a műkincspiacon
A vastag pénztárcájú vevők összesen mintegy 30 ezer tételből válogathatnak március 25-ig, a vásárt megelőzően a TEFAF-on szereplő minden egyes darab eredetiségét ellenőrizték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


