Harmincadik alkalommal rendezik meg
Közeledik a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
Harmincadik alkalommal rendezik meg március 10-én és 11-én a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a helyi campuson, a rendezvény Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye.
2012.03.03 06:59MTISzakáll Sándor, a Miskolci Egyetem ásvány- és kőzettani tanszékének vezetője, a Herman Ottó Múzeum Ásványtárának muzeológusa elmondta: a különleges mustra jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti és a látogatók 3-4 ezres létszáma jelzi, hanem az is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítanak.
Ezek között mindig vannak reprezentatív, tematikus kiállítások, illetve tudományos és népszerűsítő előadások, esetenként előadóülések - fejtette ki, hozzátéve, hogy számos esetben új könyvek megjelenését is erre az alkalomra időzítik.
A rendezvény célja a kezdetektől fogva az, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz - érdeklődő, gyűjtő, kereskedő, szakember - találjon megfelelő darabot a választékban.
Emlékeztetett arra, hogy a két alapító intézmény, a Miskolci Egyetem és a Herman Ottó Múzeum szervezői már három évtizede arra törekszenek, hogy olyan rendezvénnyel szolgáljanak, amelyen az ásványok, drágakövek és ősmaradványok iránt érdeklődők, a téma barátai, gyűjtői vagy az amatőrök és a szakemberek sok információt kapjanak és megcsodálhassák a természet remekeit.
Az idei ásványfesztiválon is számos meglepetéssel készülnek, tudományos előadások sora, szakmai bemutató, kiállítás és vásár szerepel a palettán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06