Eltűnt Eduardo Chillida 25 kilogrammos műve
Nyitva tartás alatt lopták el a vasszobrot egy kölni galériából
Eduardo Chillida spanyol művész egy értékes szobrát lopták el ismeretlen tettesek egy kölni galériából.
2012.03.02 16:37MTIAz elkövetők még szerda délután, a galéria nyitva tartási ideje alatt vitték el a műalkotást - közölte a rendőrség.
A 20-25 kilogrammos vasszobor, a Gnomon II egy dobogón állt azon a kiállításon, amelyet a baszk szobrász és rajzoló halálának tízedik évfordulója alkalmából rendeztek a Németország nyugati részén fekvő városban. Az alkotás kölcsönbe érkezett Kölnbe.
A nyomravezetőknek ötezer eurós jutalmat ajánlottak fel.
A galéria vezetőjét sokkolták a történtek. "Negyed négy és fél négy között még láttuk a szobrot. A délután folyamán nyolc látogató volt. Mindenkit látunk, aki be- és kijön" - mondta Jutta Müller.
A mindössze 26 centiméteres szobor nehéz lehetett ahhoz, hogy egyszerűen zsákba tegyék, így az is lehet, hogy két elkövető volt. "Mindenesetre senkit sem láttunk egy kis bőrönddel távozni" - mondta a galéria vezetője. Az alkotás értékét nem akarta megbecsülni. "Nagyon értékes darab, rendkívül ismert" - mondta.
Az 1924-ben született Eduardo Chillida mindenekelőtt óriás absztrakt vasszobrairól volt ismert. Egyik leghíresebb műve az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO párizsi székhelye előtt látható, egy másik pedig a berlini kancellári hivatal előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


