Tetemes összeg
45 millió fontért mentettek meg egy Tizianót a britek
Tetemes összeget, 45 millió fontot "fölhajtva" vásárolta meg közösen a londoni és a skót Nemzeti Galéria Tiziano mesterművét, a Diána és Kallisztót, amely így Nagy-Britanniában maradhat és a nagyközönség elé kerülhet.
2012.03.02 08:48MTIA képet kétszáz éve őrzik a szigetországban, most közalapokból, magánadományozóktól és a londoni Nemzeti Galéria (National Gallery of Portraits) tartalékaiból származó pénzek révén sikerült elérni, hogy közgyűjtemény részeként a nagyközönségé legyen.
A 45 millió fontos vételárból 25 millió érkezett a londoni galéria tartalékaiból, az összeg csaknem fele az intézmény műalkotások vásárlására elkülönített alapjában lévő pénznek.
A vásárlásnak köszönhetően a Diána és Kallisztó újra társa, a Diána és Aktaión című remekmű oldalára kerül. A londoni és a skót Nemzeti Galéria 2009-ben vásárolta meg közösen az utóbbi festményt.
"A világ legnagyszerűbb festményei közül való két alkotások ezek", amelyeknek mindig is egymás mellett kellett volna lógniuk - fogalmazott John Leighton, a National Galleries of Scotland főigazgatója.
A XVI. században élt velencei mester, Tiziano két festménye 1798 óta tartózkodik Nagy-Britanniában, de a Diána és Kallisztót magángyűjteményben őrizték.
Gazdája, Sutherland hercege 2008-ban ajánlotta fel, hogy közintézményeknek adná el a képet. Ennek nyomán "lázas" és a kormány által is támogatott adománygyűjtő kampány indult. A Diána és Kallisztó csütörtöktől már látható a londoni galériában. A jövőben London és Edinburgh között osztja meg majd idejét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


