Igazi Sherlock Holmes-történet
Könyv Arthur Rimbaud titokzatos jávai kalandjáról
Az irodalomtörténet egyik rejtélyének számít az, hogy mit csinált Arthur Rimbaud (1854-1891), a mozgalmas életű francia költő Jáva szigetén, amikor megszökött a holland hadseregből.
2012.01.01 09:53MTI
Jamie James amerikai író és kritikus könyvet írt erről a kalandról (Rimbaud in Java: The Lost Voyage) címmel, már a címben jelezve, hogy az utazásnak mintegy nyoma veszett.
"Igazi Sherlock Holmes-történet" - mondta az AFP-nek a szerző, aki megpróbálta kinyomozni a történeteket. Szinte minden ismeretes Rimbaud afrikai és közel-keleti kalandozásairól, amelyekről több mint kétszáz levelet küldött barátainak, a jávai tartózkodás viszont homályban maradt, onnan senkinek nem írt semmit. "Ennek megvolt a maga oka: szökevény volt, akit könnyen letartóztathattak volna" - magyarázza a texasi születésű író, aki jelenleg Bali szigetén, Indonéziában él.
Biztosan annyit tudni, hogy 1876. június 10-én, 21 éves korában indult el a "holland szigetekre", a mai Indonéziába. A rá jellemző hirtelen döntéssel az antimilitarista érzelmeiről ismert költő hat évre felcsapott a holland gyarmati hadsereg katonájának.
"Ezt a pénz és Ázsia hívó szava magyarázza" - véli Jamie. Minden jelentkezőnek 300 holland forintot pengettek le, ami abban az időben kisebb vagyonnak számított, és Rimbaud számára megnyílt az út az őt olyannyira vonzó Kelet felé. A költő július 22-én érkezett Batavia - a mai Jakarta - városába, és több száz társával együtt a közép-jávai Salatiga községben, a Merlabu nevű "alvó" tűzhányó oldalán lévő garnizonba vezényelték.
A részeg hajó költője, aki nem vetette meg az italt, feltehetően nagyra értékelte, hogy a távoli helyőrségben a gin fogyasztását nemhogy nem tiltották, hanem éppenséggel bátorították, hogy tartsák a morált a katonákban. Végül azonban csak két hétig maradt társaival: augusztus 15-én megszökött és egyenruhájának bojtját a kaszárnyában hagyta - azt jóval később el is árverezték a helyi árvaház javára. Legközelebb 1876. december 31-én tűnt fel - édesanyjánál jelentkezett az észak-franciaországi Charleville-Mezieres városban.
A két dátum között eltelt négy és fél hónap azóta is a legkülönbözőbb spekulációk tárgya. Paterne Berrichon, aki Rimbaud nővérét feleségül véve megírta a költő életrajzát (noha személyesen sohasem találkozott vele), az állította, hogy Rimbaud az őserdőben rejtőzött el és az orángutánoktól leste el az alkalmazkodás titkát. A történet gyengéje, hogy ezek az emberszabású majmok már két évszázada kipusztultak Jáváról. "Nem, Rimbaud nem volt Tarzan" - hangoztatja könyvében Jamie James.
A szakértők abban sem értenek egyet, hogy mikor indult vissza Európába. Többségük az augusztus 30-án kifutott Wandering Chief nevű skót hajót "gyanúsította" - ebben az esetben irodalomtörténeti utasa 1876. december 6-án Manchesterben szállt partra. Viszont semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a költő ott lett volna a hajón. Jamie James is csak annyit mond, hogy "ez igaz lehet".
Az író "Sherlock Holmes" keresztül-kasul bejárta Jávát Rimbaud nyomát kutatva, de elismeri: "Semmi újat nem találtam". Akkor hát mi értelme volt megírni a könyvet? "Mivel lehetetlen konkrét eseményekre akadni, arról számoltam be, hogy milyen volt az akkori környezet és miként befolyásolták a költőt a Keletről szóló olvasmányai".
Jamie James nem volt hajlandó regényes elemekkel pótolni az ismeretek hiányát, mert "az ilyesmi szinte soha nem sikerül". Viszont felidézte a korabeli orientalisták Jáváról szóló beszámolóit, amelyeket Rimbaud valószínűleg maga is olvasott. Az író szerint persze lehetséges, hogy a költő naplót vezetett és az egy napon felbukkan a párizsi bolhapiacon - "de ez legfeljebb annyira valószínű, mint hogy a trópusi Bali szigetén havazni fog".
Így azonban James Jamie hű maradhatott a könyv címéhez, Rimbaud jávai kalandja továbbra is "elveszett utazás marad". Ez azonban korántsem keseríti el. "Talán jobb is így - jelentette ki. "Ha sikerült volna kinyomozni részleteit, odalenne a rejtély".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06