72 település lovagol
Hivatalosan is elkezdődött a negyedik Nemzeti Vágta
A Hősök emlékkövének ünnepélyes megkoszorúzásával, majd a magyar huszárság történelmét bemutató lovas felvonulással és a versenyző 72 település lovasának eskütételével megkezdődött a negyedik Nemzeti Vágta lovas fesztivál szombaton a fővárosban.
2011.09.17 14:15MTIMegnyitó beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter kiemelte a magyar huszárság egyedülálló bátorságát és szokatlan harcmodorát, amellyel a történelem során kialakította Európa és az egész világ harcmodorát. "Lovas nemzet voltunk és talán egyszer ismét lovas nemzetté válunk" - mondta a miniszter, hozzátéve: a Nemzeti Vágta sokat tesz azért, hogy a lovaglásról Magyarország jusson a többi ország sportolni vágyóinak eszébe.
Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitány üdvözölte az ünnepet, kiemelve annak közösségformáló és a lovassport népszerűsítésében elért eredményeit, hangsúlyozva, hogy az első Nemzeti Vágta óta tizenkét új versenypálya épült Magyarországon és a határokon túl.
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség lovasai látványos felvonuláson, az egyes történelmi korszakok öltözékben mutatták be a magyar huszárság történelmének fontos állomásait. A Hősök terén felállított pálya körül összegyűlt érdeklődők megfigyelhették többek között az 1849-49-es szabadságharc huszárjainak, valamint a kuruc lovasoknak az öltözékét és díszes lovaikat is.
A látványos felvonulás után a Nemzeti Vágtán megmérkőző települések lovasai az általuk képviselt közösség lobogójával vonultak fel, hogy hivatalosan is letegyék a verseny idejére szóló esküjüket. Szombaton tizenkét előfutamot tartanak, amelyek első és második helyezettjei jutnak tovább a vasárnapi középfutamokra.
A középfutamok nyertesei vehetnek részt aztán az esti döntőn, amelynek győztese tízmillió forintot nyer. Vasárnap huszonegy közismert ember is versenybe száll a Fogatvágta-sztárfutam, a kocsitolóverseny és a jótékonysági sztárfutam megmérettetésein. A rendezvény ideje alatt az Andrássy úton a korábbi évekhez hasonlóan a vágtára nevező településeknek és az esemény szponzorainak a standjai, kézműves és népművészeti bemutatók várják a kilátogatókat. A kulináris élvezetek kedvelői a bor-és pálinkafalu kuriózumaiból, valamint az Országkonyha ételkülönlegességeiből válogathatnak.
A népzenei színpadon délutánonként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei tanszékének növendékei játszanak, a pálinkafalu nagyszínpadán pedig esténként népszerű előadók lépnek fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


