Ma zárult a Nemzeti Vágta
Demecser nyerte a Nemzeti Vágtát
A demecseri Gajdos Zsolt nyerte Doru nevű lovával a Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a Hősök terén Budapesten.
2010.06.06 19:30MTIMásodik lett Érsekhalmáról Molnár Gyöngyi Malőr nevű lovával, míg a harmadik helyezést Bordányból Virág András Katyusával érte el. Negyediknek futott be Balatonalmádiból Varga Endre Pöttyös Pannával, ötödikként pedig Komáromból Márkos Albert Lopakodóval.
A 12 előfutamot szombaton tartották, a hivatalosan kiadott eredménylista után az első és a második helyezettek jutottak az öt középfutamba, innen pedig az első helyezettek kerültek a döntőbe. A versenyszabályzatban leírtak szerint a futamban vágta jármódban kellett részt venni egymás akadályozása nélkül.
Akadályozásnak minősült és kizárást vonhatott maga után a többi között az ellenfél lovának vagy lovasának megütése, megrúgása, visszahúzása vagy ellökése, de az is, ha egy lovas esetleg úgy akart volna megakadályozni egy előzést, hogy lovával bevág a mögötte láthatólag gyorsabban haladó résztvevő elé.
A lekörözött versenyzőnek a pálya külső szélére húzódva kellett biztosítania a mögötte érkezők elhaladását. Ostort, pálcát, sarkantyút a megmérettetésen nem lehetett használni, és kizárási ok volt a megengedett felszerelésen kívül bármilyen egyéb eszköz igénybe vétele, a ló szárral való ütlegelése.
A verseny újdonságának számított, hogy külön díjazták a magyar lófajtákkal versenyző résztvevőket. A győztes lova ingyenes nevezést nyert a következő évi futamra, a lovas pedig 200 ezer forint különdíjban részesült. Idén a Villány színeiben induló Pap Kornél és Tokió nevű kisbéri félvér lova lett a legjobb.
A versengésen minden elő- és középfutam győztese egymillió forintot kapott. A döntő győztese 20 millió forintban részesült, valamint átvehette a Vágta kard vándordíjat. A verseny után az Andrássy úton végigsétálva az érdeklődők megismerkedhettek a vágtára benevezett települések ételeivel, szokásaival, hagyományaival, a régiók jellegzetességeivel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


