Özönlenek a menekültek
A törököknek is elegük van a szíriai elnyomásból
Az Anatólia hírügynökség jelentette: a török kormányfő felszólította a szíriai államfőt, hogy sürgősen dolgozza ki a politikai reformok menetrendjét, illetve vessen véget az országában gyakorolt elnyomásnak.
2011.06.14 18:07MTIRecep Tayyip Erdogan telefonon kérte Bassár el-Aszadot, hogy tartózkodjon a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakos fellépéstől. Egyúttal belpolitikai reformok mielőbbi életbe léptetését szorgalmazta.
Erdogan többször beszélt telefonon Aszaddal azóta, hogy tiltakozáshullám kezdődött a szíriai rezsim ellen. A szíriai államfő továbbra sem teljesíti a reformokra tett ígéreteit. Erdogan nemrég barbársággal vádolta a damaszkuszi rezsimet, a megtorlásokat pedig elfogadhatatlannak minősítette.
A két államférfi keddi telefonbeszélgetését Aszad kezdeményezte, hogy gratuláljon Erdogan pártjának a vasárnapi parlamenti választásokon aratott győzelméhez. Az alkalmat felhasználva Erdogan tiltakozott ama tüntetések ellen, amelyeket a szíriai rezsim hívei rendeztek az utóbbi napokban Törökország damaszkuszi nagykövetsége előtt.
A szíriai népi felkelés március 15-i kezdete óta 1200-an haltak meg a biztonsági erőkkel történt összecsapásokban, a szíriai rendfenntartó erők 10 ezer embert vettek őrizetbe.
Törökország hatalmas menekültáradattal néz szembe, keddig összesen 8538 szíriai lépte át az ország déli határát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


