A 3 hónappal ezelőtti katasztrófákra emlékeztek
Gyászolva követelték az atomerőművek bezárását Japánban
Japánban egyperces csenddel, s atomellenes tüntetésekkel emlékeztek meg szombaton arról, hogy három hónappal ezelőtt döntötte romokba az ország északkeleti részét a hatalmas, 9-es erősségű földrengés és az azt követő cunami.
2011.06.11 13:23MTIA Tohoku régióbeli elpusztult falvak és városok túlélői helyi idő szerint pontosan 14 óra 46 perckor (a földrengés időpontjában) emlékeztek meg a szörnyű katasztrófáról, amelyben 23500 ember halt meg. Közülük 8000-nek a holttestét még mindig nem találják. Több mint 90 ezer túlélő pedig továbbra is különböző menedékközpontokban él.
A cunami súlyos károkat okozott a Fukusima-1 atomerőműben, melynek sérült reaktorai még mindig radioaktív részecskékkel szennyezik a környezetet. Szombaton több ezren tüntettek Tokióban és más japán városokban, az atomerőművek bezárását követelve. A japán média szerint összesen mintegy száz atomellenes tüntetés volt az országban.
Kan Naoto miniszterelnök - akit sokan azzal vádolnak, hogy rosszul kezelte a katasztrófát - szombaton a földrengés és cunami sújtotta térségbe, Kamaisi kikötőjébe látogatott, hogy az újjáépítésről tárgyaljon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


