Még idén növekedésre számítanak
A vártnál kisebb mértékben csökkent a japán GDP
A vártnál kisebb mértékben csökkent Japán hazai összterméke (GDP) az idei első negyedévben a csütörtökön megjelent, felülvizsgált adatok szerint.
2011.06.09 09:23MTIA japán kormány közleménye szerint a GDP 3,5 százalékkal maradt el a január-márciusi időszakban az egy évvel korábbitól. A májusban kiadott előzetes számítások még 3,7 százalékos csökkenést mutattak. A különbség abból fakad, hogy a cégek készletei a korábbi becsléshez képest kevésbé csökkentek - áll a közleményben.
Ugyanakkor a felülvizsgált, kedvezőbb adat elmarad az elemzői várakozásoktól, amelyek 3 százalékos csökkenést valószínűsítettek.
A 3,5 százalékos csökkenés egyben a legnagyobb mértékű visszaesés az utóbbi két évben. Ráadásul a japán GDP így már sorban a második negyedéve csökkent, ami azt jelenti, hogy a gazdaság recesszióba jutott, egy évtizeden belül már harmadszor.
A negyedéves szintű - a tavalyi utolsó három hónaphoz viszonyított - csökkenés 0,9 százalék volt, ami megegyezik a három hete közölt előzetes becsléssel.
A márciusi hármas katasztrófában megroppant a japán gazdaság. A kormány szerint a termelőkapacitások jelenleg is csak 60 százalékos kihasználtsággal működnek, nyáron azonban 90 százalékra nő a kihasználtság, az év második felében pedig megindul a növekedés.
A világ második legnagyobb gazdaságának címéért Kínával versengő Japán GDP-je 2010-ben még 4 százalékkal nőtt éves összevetésben, ami a legnagyobb növekedési ütem volt a fejlett ipari országok körében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


