A Tepco még nem ismeri a valódi állapotokat
Japán: átlyukadhatott a reaktortartály a katasztrófák után
A Jomiuri Simbun című japán lap egy kormányjelentést idézve közölte: a megsérült fukusimai atomerőmű három reaktorának megolvadt fűtőelemei valószínűleg átlyukasztották a reaktortartályok nyomástűrő falát a március 11-i földrengés és szökőár utáni napokban.
2011.06.07 12:42MTIA legolvasottabb japán újság úgy tudja, a japán kormány tájékoztatni fogja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) arról, hogy a megolvadt nukleáris fűtőanyag valószínűleg kiszabadult mindhárom reaktortartályból, és az azt körülvevő sugárzásgátló reaktorház (containment) aljában gyülemlett fel. Mindegyik reaktortartályt egy-egy reaktorház veszi körül, s ezek alja 8 méter vastag betonrétegből áll.
A Fukusima 1. atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco a múlt hónapban ismerte el, hogy az üzem egyes, kettes és hármas reaktorában részben vagy teljesen megolvadtak a fűtőelemek, de arról nem tájékoztatott, hogy a felforrósodott fűtőanyag feltehetően át is lyukasztotta a reaktortartályok falát. Mindez azonban csupán feltételezés, mivel a Tepco szakértői előtt nem ismertek a reaktorokon belül uralkodó valódi állapotok.
A NAÜ szakértői május végén egy héten át vizsgálódtak a megrongálódott atomerőműben, és az atomipar biztonságának szentelt, június 20-24 között Bécsben tartandó miniszteri értekezleten tesznek részletes jelentést az ott látottakról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


