Két évvel ezelőtt nem
Sutanovac: tíz éve volt katonai kórházban Mladic
Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter pénteken tagadta, hogy két évvel ezelőtt katonai kórházban kezelték a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadsereg-főparancsnokot.
2011.06.10 18:32MTIAz AP hírügynökségnek nyilatkozva a politikus azt mondta, hogy mintegy tíz éve valóban kezelték egy szerbiai katonai kórházban a hágai Nemzetközi Törvényszéknek kiadott tábornokot, ám azt követően nem állt kapcsolatban a hadsereggel vagy a védelmi minisztériummal. Sutanovac szerint Mladic az említett időszakban sem a saját nevén kezeltette magát.
A múlt héten Mladic ügyvédje, Milos Saljic jelentette be, hogy védencét két éve a belgrádi katonai kórházban nyirokrákkal kezelték, s azt mondta, hogy az erre vonatkozó dokumentumot átadta a háborús bűnökkel foglalkozó ügyésznek.
A védelmi miniszter most közölte: a dokumentumról megállapították, hogy hamisítvány, s nem is igazán jó minőségű. "Száz százalékig meg vagyok győződve arról, hogy ez nem egy eredeti dokumentum" - jelentette ki Dragan Sutanovac.
Mladic ügyvédje ugyanakkor a múlt héten a Press című lappal azt is közölte, hogy védence "betegsége évekkel korábban kezdődött. Az őt kezelő kórház nyilvántartásai szerint kilenc évvel a 2009-es kemoterápiai kezelés előtt is ugyanebben az intézményben látták el."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


