Sajnálja, hogy nem lett öngyilkos
Mladic lázad: éhségsztrájkkal fenyegetőzik
Éhségsztrájkkal fenyegetőzik belgrádi sajtójelentések szerint a hágai börtönében ülő Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok.
2011.06.06 14:27MTIAz egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék foglya azt hangoztatja, hogy ha követelései nem teljesülnek azonnal, akkor nem veszi be gyógyszereit, és élelmet sem vesz magához - írta hétfői számában a Blic című napilap.
A nyugalmazott tábornok "azonnali megfelelő orvosi ellátást" követel, valamint azt, hogy családtagjai és ügyvédje látogathassák.
A belgrádi újság azt is idézi Mladictól, hogy "élete nagy hibáját" követte el, amikor nem lett öngyilkos. Éhségsztrájkkal fenyegetőzött arra az esetre is, ha az ENSZ-törvényszék nem vállalja át perének ügyvédi költségeit. Védője, Milos Saljic közlése szerint a vádlott ügyvédi csapata még nem állt össze.
Egyelőre annyi tudható, hogy benne lesz a 92 éves Smilja Abramov nemzetközi jogász, aki éveken át volt Slobodan Milosevic egykori szerb és jugoszláv elnök tanácsadója.
Mladic ellen 11 pontban emelnek vádat népirtás, emberiesség elleni bűntettek és a háborús jog megsértése miatt. A törvényszék előtti első megjelenésekor, múlt pénteken a vádakat "gyalázatosaknak" és "szörnyűeknek" nevezte. A bíró július 4-ére tűzte ki a következő tárgyalást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


