Kiadható a hágai Nemzetközi Törvényszéknek
Mladic: elutasították a hágai kiadatás elleni fellebbezést
Elutasította kedden az illetékes belgrádi bíróság Ratko Mladic fellebbezését, így már nincs jogi akadálya annak, hogy Szerbia kiadja a háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb extábornokot a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.
2011.05.31 15:54MTIA döntésről a bíróság szóvivője számolt be. Mint elmondta, az iratokat továbbították a kiadatásról határozó igazságügyi minisztériumnak.
A kiadatásról szóló döntés Snezana Malovic igazságügyi miniszter általi ellenjegyzése megfigyelők szerint már csak puszta formaság. A tárcavezető délután 5 órára sajtótájékoztatót hívott össze.
Sajtóhírek szerint Mladicot néhány órán belül útnak indíthatják Hágába. A szerb hatóságok titokban tartják mikor és honnan indul a Mladicot szállító repülőgép. Várhatóan rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett hajtják végre a kiadatást.
Három éve Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt helikopterrel vitték kora hajnalban a belgrádi repülőtérre, ahonnan a szerb kormány Falcon 50 típusú gépével szállították Rotterdamba, majd onnan a hágai Nemzetközi Törvényszék scheveningeni börtönébe.
Közben a boszniai Szerb Köztársaság kormányzati székhelyén, Banja Lukában több ezres szimpátiatüntetést tartottak Mladic mellett. A gyűlés résztvevői a volt tábornok, valamint Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Dmitrij Medvegyev orosz elnök képmását tartották a magasba.
A második világháború óta Európában elkövetett legsúlyosabb bűncselekményekkel, népirtással, emberiesség elleni és háborús bűntettekkel vádolt, 16 éve bujkáló Mladicot a múlt héten fogták el egy vajdasági faluban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


