Éles lőszerrel tüzeltek a biztonsági erők Taizban
Jemen: tovább gyilkolja a tüntetőket a karhatalom
A jemeni biztonsági erők éles lövedékkel lőttek az arab ország elnökének a távozását követelő tömegbe a déli Taiz városában vasárnap.
2011.05.30 06:53MTIKórházi források szerint legkevesebb négy ember életét vesztette, kilencvenen megsebesültek. Majd mintegy 200 másik tüntető is megsebesült miután a rendőrök könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.
Eközben a főváros, Szanaa északi részén hét robbanás döreje volt hallható abban a negyedben, ahol az Ali Abdalláh Száleh elnökhöz hű erők, valamint a leghatalmasabb és számottevő katonai erővel - így nehézfegyverzettel is - rendelkező jemeni törzs, a Szadik al-Ahmar sejk vezette Hásíd fegyveresei napokon át ádáz harcot vívtak egymással, de szombaton fegyvernyugvásban egyeztek meg.
A robbanások eredete nem ismert, de utánuk automatafegyverekből leadott sorozatlövések hallatszottak.
Jemenben három hónapja tart a népfelkelés, amely mind vehemensebben követeli a 33 éve hatalmon lévő elnök lemondását. Az államfőtől elpártolt hadseregének egy része, és ellene fordultak a korábban vele szövetséges törzsek is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


