A tüntetések megtorlása során 800-an haltak meg
Egyiptom: a hadsereg cáfolja, hogy Mubarakot kegyelemben részesítené
Cáfolta szerdán az egyiptomi hadsereg, hogy szándékában állna kegyelemben részesíteni Hoszni Mubarak volt elnököt, ha bocsánatot kér tetteiért, és átadja vagyonát az államnak.
2011.05.18 14:26MTI"Semmi sem igaz azokból a médiajelentésekből, amelyek szerint a Legfelső Katonai Tanács hajlana arra, hogy kegyelemben részesítse Hoszni Mubarak volt elnököt és családját" - szögezte le az országot irányító fegyveres erők vezető testülete a Facebookra feltett közleményben.
Az as-Surúk című független lap kedden azt írta, hogy a 83 éves Mubarak - akinek hatalmát népi felkelés döntötte meg február 11-én - levélben készül a közvéleményhez fordulni, amelyben bocsánatot kérne az egyiptomiaktól, és lemondana vagyonáról az állam javára, abban a reményben, hogy kegyelmet kaphat.
Ugyancsak kedden szabadlábra helyezték a volt elnök feleségét, Suzanne-t, miután az egyiptomi állam javára lemondott minden vagyonáról.
Az asszonyt május 13-án vették őrizetbe, mert azzal gyanúsították, hogy törvénytelen eszközökkel szerezte vagyonát. A hetvenéves nő rosszul lett, amikor ismertették vele a döntést, és szívroham gyanújával a sarm-es-sejki kórházba kellett szállítani, ahol 83 éves férjét már hosszabb ideje kezelik.
Mubarak két fia ellen is vizsgálat folyik, vagyonuk eredetét tisztázandó, valamint a januári-februári tüntetések résztvevői elleni megtorlások miatt, amelyek következtében hivatalos adatok szerint több mint 800 ember halt meg.
Kapcsolódó írások:
- Egyiptom befagyasztotta arany- és devizaszámláját
- Bin Laden egy ki nem adott üzenetében üdvözölte az "arab tavaszt"
- Tömegdemonstrációra szólítottak fel Egyiptomban a vallási villongások után
- Újabb letartóztatások Egyiptomban a vallási villongások nyomán
- Líbia: vízumot kell kérniük a líbiaiaknak Egyiptomba
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


