Összecsapott a muszlim és a kopt keresztény
Újabb letartóztatások Egyiptomban a vallási villongások nyomán
További 23 embert állítottak elő a muszlim többség és a kopt keresztény kisebbség közötti összecsapások nyomán Egyiptomban, köztük két olyant, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kirobbantották a hétvégi villongásokat, amelyek 12 ember halálát és egy templom kiégését okozták.
2011.05.09 16:17MTIA legújabb letartóztatásokkal már 200 fölé emelkedett az előállítottak száma, miután a hadsereg vasárnap közölte, hogy 190 embert katonai bíróság elé állít a vallási indíttatású erőszak ügyében. Az ország hatóságai vasárnap közleményben tudatták, hogy "vaskézzel" veszik elejét az ilyen konfliktusoknak.
Hétfőn mintegy ezer kopt folytatott ülősztrájkot az állami tv székháza előtt Kairóban, abbeli félelmében, hogy iszlám állam van készülőben az országban, illetve az ellen tiltakozva, amit ők a hatóságok erőtlenségének neveznek a keresztényellenes támadásokkal szemben. A több mint 80 milliós Egyiptom lakosságának 6-10 százaléka kopt keresztény, jobbára ortodox. A mostani viszály Kairóban, a gízai oldalon fekvő szegénynegyedben, Imbabában robbant ki.
Az országban már hónapok óta növekszik a feszültség a vallásközösségek között, s azt jobbára olyan viták táplálják, amelyek a kopt egyház által állítólag elzárva tartott, iszlámra áttérni szándékozó nőkről szólnak.
A felelősséget az al-Ahrám című félhivatalos lap az "ellenforradalmároknak", azaz a megbuktatott elnök, Hoszni Mubarak híveinek tulajdonítja azzal, hogy "meggyőződésük, a forradalom bármilyen sikere az ő érdekeik ellen van".
Az al-Maszri-al-Jóm című független lap Ali Gomaát, az ország nagymuftiját idézi, aki óv "egy esetleges polgárháborútól, amelyet a törvényen kívülieknek az állammal szembeni fellépése váltana ki".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


