Csak Egyiptomot és a Tunéziát említette
Bin Laden egy ki nem adott üzenetében üdvözölte az "arab tavaszt"
A CNN amerikai hivatalos forrásra hivatkozva jelentette: Oszama bin Laden egy ki nem adott, április végi - vagyis nem sokkal a halála előtt elkészített - hangüzenetében üdvözölte az "arab tavaszt", de Egyiptomon és Tunézián kívül a többi országot meg sem említette.
2011.05.14 08:59MTI
Az üzenetben, amely a terroristavezér rejtekhelyéről elhozott adathordozókról került elő, bin Laden üdvözölte az egyiptomi és a tunéziai változásokat, ugyanakkor nem tett említést a líbiai, a jemeni, a szíriai és más felkelésekről. A CNN informátora szerint "rejtély" hogy bin Laden miért csak hónapokkal az arab felkelések kitörése után akarta meglovagolni a forradalmi hullámot és miért nem szólt az összes érintett arab országról, amikor például köztudott, kifejezetten gyűlölte Moammer Kadhafi líbiai vezetőt.
Az is furcsa, hogy a terroristavezér nem kísérelte meg harcra lelkesíteni az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) néven működő száheli terrorista szövetséget sem.
Az amerikai hivatalos álláspont szerint az arab felkelések kifogták a szelet az olyan, az al-Kaidához hasonló szélsőséges szervezetek vitorlájából, amelyek azt állították, hogy változásokat elérni kizárólag erőszakkal lehet.
A CNN-nek nyilatkozó illetékes megerősítette az ABC News azon értesülését, miszerint a feljegyzései szerint bin Laden el akarta tetetni láb alól Barack Obama amerikai elnököt, és látványos Amerika elleni merényletekre szólította fel híveit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


