További vérontást helyeztek kilátásba
Bosszú bin Ladenért: kettős robbantást követtek el a tálibok
Nyolcvan embert öltek meg a pakisztáni tálibok egy kettős robbantásban pénteken az ország északnyugati részében, és további vérontást helyeztek kilátásba, megtorlásul az al-Kaida vezérének egy amerikai akcióban történt meggyilkolásáért.
2011.05.13 10:39MTIA terrorcselekményt a Pesavartól 30 kilométerre északkeletre fekvő Csárszadda városában követték el hajnalban, a határrendőrség egyik kiképzőközpontjának bejáratánál, amikor az eltávozásra induló újoncok kiözönlöttek a laktanya kapuján.
A rendőrség egyik embere szerint a halálos áldozatok közül 66-an a határrendőrség fiatal újoncai voltak.
A valószínűleg motorkerékpáros öngyilkos támadók által végrehajtott robbantásokban további hatvan ember sebesült meg.
"Ez volt az első bosszú (Oszama) bin Laden mártírhaláláért. Lesznek még továbbiak is" - közölte Ahszanullah Ahszan, a pakisztáni tálibok szóvivője telefonon az amerikai hírügynökséggel. Egy szemtanú szerint az újoncok éppen autókba szálltak vagy rakodták be csomagjaikat, hogy az alapkiképzési időszak leteltével rövid időre hazautazzanak, amikor a robbanások bekövetkeztek.
A pénteki volt az első nagyobb terrorcselekmény azóta, hogy egy amerikai kommandó május 2-án végzett a 2001. szeptember 11-i Egyesült Államok elleni terrortámadások kitervelőjével az észak-pakisztáni Abbotábádban, abban a házban ahol közel hat éve rejtőzött.

A brutális robbantás bizonyosan erősíteni fogja azt az általános vélekedést, amely szerint bin Laden megölése aligha fogja csökkenteni az iszlamista erőszakcselekmények számát, mivel az al-Kaida - amely nem egy központi irányítású szervezet, inkább egymáshoz ideológiai szálon kötődő csoportok laza hálózata - továbbra is hasonló merényletek elkövetésére fogja ösztönözni híveit.
Az al-Kaidával szövetséges pakisztáni tálibok több mint 450 merényletet hajtottak végre az utóbbi három és fél évben. A többségükben öngyilkos merényletek következtében közel 4300 ember vesztette életét, s bin Laden halála után reagálásaikban bosszút esküdtek a szélsőséges tálib csoportok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


