Nemi erőszakért akasztás jár
AI: Iránban egyre több nyilvános kivégzést hajtanak végre
Aggodalmának adott hangot az Amnesty International (AI) jogvédő csoport amiatt, hogy Iránban emelkedő tendenciát mutat a nyilvános kivégzések száma.
2011.04.28 14:52MTIA nemzetközi szervezet csütörtökön kiadott jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a délnyugat-ázsiai országban idén már 11 esetben választották a büntetésnek ezt a formáját, míg tavaly egész évben 14 alkalommal került sor ilyen jellegű eljárásra a bűnözőkkel szemben.
Az AI külön kitért a dél-iráni Bandar Abbasz nevű településen április 20-án végrehajtott ítéletre, amelynek során két fiatalkorút akasztottak fel a nyilvánosság előtt nemi erőszak és gyilkosság bűntette miatt.
"Az idei évben eddig Irán az egyetlen ország, ahol 18 év alattiakat is kivégeztek" - mutatott rá Hassziba Hadzse Szahraoui, a jogvédő szervezet észak-afrikai és közel-keleti programjának igazgató-helyettese. Külön nehezményezte azt, hogy ráadásul mindezt "közönség előtt" tették, ami fokozza az eljárás embertelenségét.
Irán egyike azon kevés országoknak, amelyekben fiatalkorúak esetében is alkalmazzák a halálbüntetést dacára annak, hogy ez a gyakorlat a nemzetközi jogba ütközik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:03 Csaknem 17 fokos eltérés volt az ország keleti és nyugati része között
- 20:07 Ferenc pápa búcsúztatása - Végső nyughelyére helyezték a katolikus egyházfőt
- 18:01 Erős földrengés rázta meg Ecuadort, több száz épület dőlt romba
- 16:00 Kreml: felszabadította a kurszki régiót az orosz hadsereg
- 14:57 Hat év fegyházbüntetésre ítéletek egy kiskorút megerőszakoló férfit
- 12:53 Tisza Párt: több mint 660 millió támogatás érkezett magánszemélyektől az első negyedévben
- 10:35 Megjelenik a kínai Chery autómárka a magyar piacon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06