Ouattara-párti erők öldököltek
Elefántcsontpart: az elnök "emberei" mészároltak?
Az ENSZ elefántcsontparti missziója (ONUCI) szombaton azt közölte, hogy az ország egyik nyugati városában néhány napja megölt 330 emberrel nagyrészt a tavaly megválasztott Alassane Ouattara elnököt támogató erők végeztek.
2011.04.02 17:38MTIAz ONUCI ugyanakkor arról is beszámolt, hogy több mint száz áldozatot viszont a hatalmához választási veresége ellenére ragaszkodó volt elnök, Laurent Gbagbo zsoldosai gyilkoltak le.
Előzőleg a nap folyamán a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) Genfben azt közölte, hogy a szóban forgó Duekoue városában "március 29-én legalább nyolcszáz ember esett áldozatul a helyi közösségen belül kitört erőszaknak".
"Kollégáink több száz holttestet láttak heverni az utcákon. Hétfő óta több tízezer ember menekült el a térségből" - jelentette ki Genfben Dorothea Krimitsas, az ICRC szóvivője.
Duekoue március 29-i elfoglalása megnyitotta az utat Ouattara erői előtt Elefántcsontpart szinte összes olyan déli térsége felé, amelyet korábban Gbagbo erői ellenőriztek - így mindenekelőtt az ország politikai székhelye Yamoussoukro és a kakaóexport szempontjából stratégiai fontosságú San Pedro kikötőváros felé. A városban ugyanakkor féktelen fosztogatások kezdődtek.
A nyugat-afrikai országban egyes források szerint több ezren vesztették életüket, illetve sebesültek meg a vitatott kimenetelű novemberi elnökválasztást követő összecsapásokban.
Az ICRC és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közölt adatok szerint azóta csak az ország legnagyobb városát, Abidjant egymillió ember hagyta el. A szomszédos országokba - Ghánába és Libériába - összesen mintegy 130 ezren menekültek a harcok elől.
Kapcsolódó írások:
- Több százan meghaltak az elefántcsontparti összecsapásokban
- Az ostrom folytatódik Elefántcsontparton
- Hűtlen rendfenntartók: Elefántcsontparton magára hagyták a volt elnököt
- Elefántcsontpart: dezertált a vezérkari főnök
- Elérték Elefántcsontpart fővárosát a megválasztott elnök erői
- Ouattara kezére került három város Elefántcsontparton
- Hadieszközök Elefántcsontpartnak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


