Már 130 ezren menekültek el a harcok miatt
Több százan meghaltak az elefántcsontparti összecsapásokban
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) közölte: legalább nyolcszáz ember halt meg március utolsó hetében egy Elefántcsontpart nyugati részén fekvő városban lezajlott összecsapásokban.
2011.04.02 10:04MTI"Információink szerint legalább nyolcszáz áldozata van Duekouéban a helyi közösségen belül kitört erőszaknak - jelentette ki Genfben Dorothea Krimitsas, az ICRC szóvivője. - Kollégáink több száz holttestet láttak heverni az utcákon. Hétfő óta több tízezer ember menekült el a térségből."
A nyugat-afrikai országban tavaly november óta több ezren vesztették életüket, illetve sebesültek meg a vitatott kimenetelű elnökválasztást követő összecsapásokban. Az ICRC és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közölt adatok szerint csak az ország legnagyobb városát, Abidjant egymillió ember hagyta el. A szomszédos országokba - Ghánába és Libériába - összesen mintegy 130 ezren menekültek a harcok elől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


