"Azt akarjuk, menjen el!"
Tüntetők közé lőttek a biztonsági erők Jemenben
Szemtanúk beszámolója szerint pénteken tüzet nyitottak a biztonsági erők az elnök távozását követelő tüntetőkre a jemeni Adenben.
2011.03.11 19:23MTIAz Arab-félszigeten fekvő ország déli kikötővárosban állítólag akkor lőttek rá a demonstrálókra, amikor azok megpróbálták letépni az Ali Abdalláh Száleh elnök kiragasztott fényképeit. Kórházi források szerint hat személy megsérült, egyikük állapota pedig súlyos.
Hadzsarainban az egyik helyi tisztségviselő elmondta, hogy a településen egy ismeretlen fegyveres négy katonával végzett.
A News Yemen című híroldal pénteken azt közölte, hogy a biztonsági erők gyanúja szerint a halálos támadás hátterében az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai állnak.
Jemenben országszerte több tízezren követelték a 32 éve hatalmon lévő Száleh távozását, így próbálva értésére adni, hogy nem fogadják el a csütörtökön tett kompromisszumos ajánlatát, amely egy független parlamenti kormányzást garantáló új alkotmányról szól.
"Mi nem akarunk semmiféle kezdeményezést a részéről. Azt akarjuk, hogy menjen el!" - hangoztatta az egyik demonstráló.

A fővárosban a Szanaai Egyetem környékén a tüntető tömeg elárasztotta az utcákat. Számukat a Reuters tudósítója a helyszínen 40 ezerre becsülte. A megmozduláson több ezer nő is részt vett.
Az ellenzékiek felvonulásával egy időben a Szálehet támogatók a Tahrír téren gyűltek össze. Egy neve elhallgatását kérő magas rangú kormányzati tisztségviselő szerint Száleh - az általa bejelentett hangulatjavító intézkedés ellenére - nem valószínű, hogy túléli a személye elleni megmozdulásokat.
Az ország központi részén található Maareb tartományban például azért vonult utcára több száz ember, mert nem fizették ki őket, miután meghallgatták egy futballstadionban a jemeni államfő beszédét.
Az Egyesült Államok leginkább attól tart, hogy Száleh rezsimjének megdöntése hatalmi vákuumhoz vezethet, amelyet majd kihasználnak az országban hemzsegő iszlamista harcosok. Jemenből az al-Kaida több támadást is indított már nyugati és szaúdi célpontok ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06