Billeg a helyzet
Jemenben százezrek tüntettek a kormány ellen - és mellette
Jemen fővárosában több százezren tüntettek pénteken az államfő lemondását követelve, de a kormány is meg tudott mozgatni százezer embert a maga oldalán.
2011.03.04 18:25MTIAz ellenzéki tüntetők a szanaai egyetemnél gyűltek össze a pénteki ima alkalmával, a kormánypártiak pár kilométerrel arrább, a Tahrír téren imádkoztak.
"Ez egy korrupt, elnyomó rendszer, és Isten arra szólít minket, hogy szabaduljunk meg tőle - mondta egy ellenzéki hitszónok. A másik gyűlésen a tömeg azt skandálta, hogy "lázadást nem, káoszt nem, stabilitást igen".
Az ellenzék közben bejelentette, hogy Száleh elnök elvetette javaslatukat, amely a lemondása árán lehetővé tette volna a válság megoldását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06