Nemet mond az ellenzék
A jemeni elnök kész nemzeti egységkormány megalakítására
A jemeni elnök hétfőn bejelentette, hogy kész órákon belül egy nemzeti egységkormányt megalakítani, ha az ellenzék beterjeszti miniszterjelöltjeinek a névsorát.
2011.02.28 15:24MTIAz ellenzék azon nyomban visszautasította az ajánlatot, mondván, továbbra is tartja magát a nép követeléséhez, hogy a három évtizede uralmon lévő államfő távozzon, és ebből jottányit sem enged.
A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva egy ellenzéki vezető úgy vélte: Száleh ajánlata a nemzeti egységkormányra a megtévesztést célozza. Korábban sem tartotta be a reformok bevezetésére tett ígéreteit, ezért már nem szavahihető.
Célja, hogy az időt húzza, és megpróbálja kifogni az ellenzék vitorlájából a szelet, hogy aztán semlegesítse a vele szemben álló erőket. Ezért az ellenzék nem csatlakozik Száleh egységkormányához mindaddig, amíg követeléseik ténylegesen nem teljesülnek - mondta a nyilatkozó, aki szerint az elnök legfontosabb feladata most az lenne, hogy megtisztítsa a hadsereget, illetve az őt körülvevő rokonságot a korrupt elemektől, majd hozzákezdjen a választások előkészítéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06