Egy résztvevő meghalt
Jemeni kormányellenes tüntetések
Életét vesztette egy kormányellenes tüntetés egyik résztvevője hétfőn Jemenben, Áden városában; kórházi források szerint a biztonsági erők lőtték le a férfit. Ezzel tizenkettőre emelkedett az öt napja tartó utcai tiltakozások halálos áldozatainak száma a dél-jemeni kikötővárosban. A tüntetők autógumikból barikádot emeltek, és meggyújtották.
2011.02.21 11:14MTIAli Abdalláh Száleh 32 éve hivatalban lévő jemeni elnök a hónap elején a tiltakozások hatására még azt ígérte, hogy nem indul újabb elnöki mandátumért, hétfői sajtóértekezletén viszont úgy fogalmazott, hogy "csak az urnák eredménye alapján" távozik.
"A távozásomat követelik, de csak az urnák eredményei alapján fogok távozni" - jelentette ki. Előző nap a jemeni parlamenti ellenzék bejelentette, hogy csatlakozik a kormányellenes tiltakozó mozgalomhoz, amelynek a motorja eddig a diákság volt.
Hétfőre virradóra a fővárosban, Szanaában több ezer diák ülősztrájkot kezdett a helyi egyetem előtt; a teret az egyiptomi kormányellenes tüntetésekre utalva átnevezték Tahrír (Felszabadulás) térnek.
Száleh igyekezett kisebbíteni a tiltakozások jelentőségét, mint mondta, Jemen 25 milliós népességének csak a töredékét teszi ki a tüntető 200 ezer ember. Hétfői sajtóértekezletén elmondta még: utasította a katonaságot, hogy "kizárólag önvédelemből" lőjön a tiltakozókra.
Hétfőn a jemeni szunnita és a zaidita síita kisebbség muzulmán vallástudósai (ulema) kiadtak egy közleményt, amelyben azt írták, hogy tilos erőszakhoz folyamodni a tüntetőkkel szemben. Az ulema egy befolyásos iszlamista vezető, Abdel-Madzsid Zendani vezetésével tartott rendkívüli tanácskozást. A sejket a terrorizmus támogatásával vádolja az amerikai kormány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


