Rengeteg sebesült
Három halott: Jemenben összecsaptak a tüntetők és rendőrök
Hárman meghaltak és tizenkilencen megsebesültek rendőrök és tüntetők heves összecsapásaiban csütörtök éjjel a jemeni Ádenben, ötre növelve két nap alatt a demonstrációk halálos áldozatainak számát a déli városban
2011.02.18 10:55MTIÁden több negyedében késő éjszakáig folytak a harcok a 32 éve hatalmon lévő Ali Abdalláh Száleh elnök távozását követelő tüntetők százai és a rendőrség között - jelentette az AFP hírügynökség tudósítója a helyszínről. Előző nap, csütörtökön már a hadsereget is bevetették, miután a tiltakozók és a rendfenntartó erők szerdai heves összeütközéseiben ketten életüket vesztették, és húszan megsebesültek.
Az al-Dzsumhúríja kórház egyik vezetőjének pénteki közlése szerint a hozzájuk bevitt három halottal éles lövedékek végeztek.
"A nép a rezsim bukását akarja" - skandálta éjjel több száz dühös fiatal tüntető az ádeni al-Mualla negyedben, és leszaggatta az utcákat díszítő elnöki képeket. A rendőrök könnygázt vetettek be, s lövéseket is leadtak, hogy szétoszlassák a tüntetőket, akik kődobálással válaszoltak. Szemtanúk szerint egy másik negyedben, Kráterben a tiltakozók felgyújtották a helyi önkormányzat épületét és egy szolgálati autót. Oszmán Sejk negyedben szintén lángba borították az ottani városházát.
Száleh államfő még csütörtökön bejelentette, hogy bizottságot hoznak létre az ádeni zavargások kivizsgálására, s a déli kikötővárosba küldte alelnökét, Abed Rabbo Manszúr Hádit. A fővárosban, Szanaában vasárnap óta mindennaposak a tüntetések, időnként összecsapásokkal a kormányzat ellenfelei és hívei között.
A Facebook és a Twitter közösségi oldalakon terjed egy felhívás az "Egymillió ember" tüntetéssorozatra "a harag péntekén" minden jemeni városban. Taizzban, az ország második legnagyobb városában péntek délelőtt a kormányt támogató ezrek vonultak az utcákra, még a délutánra várt kormányellenes demonstrációk előtt.

Jement krónikus munkanélküliség és szegénység sújtja. A hatóságok az utóbbi hetekben egy sor szociális és gazdasági intézkedést hoztak, egyebek közt béremeléseket is végrehajtottak. A hatalomnak ezenkívül fel kell vennie a harcot egy szeparatista mozgalommal az (1990-ig önálló) déli országrészben, valamint az országban tevékeny al-Kaida nemzetközi terrorhálózat fenyegetésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


