Új elfogatóparancs Assange ellen
Wikileaks- Ufók is szerepelnek a bizalmas iratokban!
A svéd igazságügyi hatóságok kiadták a Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója elleni új nemzetközi elfogató parancsot - közölte a svéd főügyészség pénteken.
2010.12.03 19:16MTIKarin Rosander szóvivő elmondta, hogy az új parancs már tartalmazza a brit rendőrség által hiányolt adatokat. A brit hatóságok csütörtökön azt közölték, hogy "technikai részletek" miatt késik Assange őrizetbe vétele. A svéd rendőrség ezt követően elismerte, hogy eljárásbeli hibát követett el, és bejelentette, hogy új, kiegészített parancsot adnak át az Interpolnak, hogy annak alapján a brit hatóságok végre tudják hajtani a parancsot.
A parancsnak tartalmaznia kell minden felmerült bűncselekmény esetében, hogy az maximálisan mekkora büntetéssel sújtható. Rosander közlése szerint Svédország általában csak a legsúlyosabb bűncselekmény - jelen esetben a nemi erőszak esetében - tüntette fel a kiszabható legmagasabb büntetés mértékét.
Assange ellen az Interpol december 1-jén tett közzé elfogató parancsot nemi erőszak, továbbá szexuális zaklatás elkövetésének gyanújával. A letartóztatást a svéd hatóságok kezdeményezték, és a parancs a rendőri szervezet mind a 188 tagállamában - köztük Magyarországon is - érvényben van. Az új parancs már hatályban van.
Julian Assange, a Wikileaks alapítója. Borította a bilit.
Azt nem tudni biztosan, hogy az ausztrál újságíró hol tartózkodik jelenleg, de brit sajtóértesülések szerint valószínűleg Délkelet-Angliában van. Egy meg nem nevezett brit rendőrségi forrás azt is közölte a The Times című lappal, hogy ismerik a férfi hollétét.
Björn Hurtig, Assange svéd ügyvédje közölte, hogy ha kliensét őrizetbe veszik Angliában, brit kollégájával, Mark Stephensszel és nemzetközi szakértőkkel együtt minden jogi eszközt bevet a svéd kiadatási kérelem elutasításáért.
Assange pénteken, a Guardian honlapján egy "olvasói fórumon" közölte, hogy halálos fenyegetéseket kapott, így munkatársai szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be. Egyebek között azt is elmondta, hogy a WikiLeaks birtokában lévő egyes feljegyzésekben a Földön kívüli életről is szó esik. Bár részleteket nem említett, annyit még hozzátett, hogy ezen anyagok egy részében repülő csészealjakról, azaz ufókról van szó.
Kapcsolódó írások:
- WikiLeaks - Svájci szerverekre került át a honlap
- Wikileaks- Assange tagadja a nemi erőszak vádakat
- Wikileaks: Assange vélhetően Angliában bújkál
- WikiLeaks - Becsületsértéssel vádolja az amerikai diplomatákat a török miniszter
- Itt vannak az első magyar Wikileaks-dokumentumok
- Oknyomozás mindenkinek- Újabb lepleket ránt le a WikiLeaks
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


