Negyvenhét internetpedofilt vettek őrizetbe
Családtagjait is felvette a pedofil-producer!
Spanyolországban 57 embert kihallgattak a rendőrségen, negyvenhetet pedig vizsgálatba vontak az internetes gyermekpornográfia elleni küzdelem jegyében - közölték a hatóságok pénteken.
2010.10.08 13:53MTIA tájékoztatás szerint a műveletben több mint négyszáz rendőr vett részt országszerte, 97 házkutatást tartottak, és húszezer internetes kapcsolatot elemeztek. Az AFP hírügynökség korábban még arról számolt be, hogy több mint száz embert őrizetbe vettek, később az adatokat módosította.
Az őrizetbe vettek között van egy "pornó producer", aki családjának két kiskorú gyermekét szexuális pózban vette videóra - tartalmazza a rendőrségi közlemény. Ez volt a legjelentősebb ilyen akció azóta, hogy 2008 októberében hasonló céllal végrehajtott országos rajtaütés során 121 embert letartóztattak.
Az újabb akció annak köszönhetően vált lehetővé, hogy Spanyolországban új informatikai keresőrendszert állítottak üzembe, a norvég rendőrség szoftverének felhasználásával. A program nagy mennyiségű internet-kapcsolatfelvétel elemzését teszi lehetővé, valamint rendkívül durva gyermekpornográf képek cseréjéhez kacsolódó személyes adatok titkos gyűjtését. A hatóságok az országos rajtaütés során 328 merevlemezt, 40 hordozható számítógépet, több száz DVD-lemezt foglaltak le.
Kapcsolódó írások:
- Letartóztattak egy önkielégítő pedofilt
- Döbbenet- Francia diákok verték össze tanárukat Budapesten!
- A pápa szerint nem illik pedofil papok után kutania a rendőrségnek
- Húsz évet kaphat a terrorral fenyegető pedofil hacker
- Őrizetbe vettek egy pedofil férfit Ausztriában
- Menekülti státuszt kért nálunk a pedofil nyelvtanár
- Szaddám Huszein csak a CIA-nál volt pedofil
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


