Halálos kór helyett banális betegség
Borzalmas: levágták a mellét, pedig nem is volt rákos
Négy, rák elleni kezelésen és egy komplikációkkal súlyosbodott műtéten esett át az a 44 éves konstancai asszony, akiről kiderült, nem is volt rákos.
2010.07.01 13:48manna.roA nő a Click című napilapnak elmesélte, 2008 elején érezte, hogy csomó van az egyik mellében, a kórházban az onkológus pedig rákkal diagnosztizálta, és azt mondta, le kell vágni a mellét.
"Nem akartam a műtétet. Inkább egészben akartam meghalni" - mondta az asszony.
Azután kezdtek kétségei lenni, hogy az első két kúra után a csomó eltűnt. Pleş doktornő viszont azt mondta neki, a rák egyik agresszív formájáról van szó, amely bármikor újra megjelenhet, és arra kérte a nőt, válasszon sebészt. A hölgy egy helyileg jó nevű onkológus sebészt választott, aki magánklinikáján műtötte meg. A szövettani vizsgálat és négy másik orvos konzultációja során kiderült, a nőnek nem rákja volt, hanem elmondása szerint "egy banális betegség, amely kenőcsökkel és masszázzsal gyógyítható".
Az operációt végrehajtó sebész nem vállalja a felelősséget: nem ellenőrizte a diagnózist, mivel a műtétet a páciens kérte. Akkor ellenőrizte volna, ha a beteg az ő klinikáján kezdte volna el a kezelést, és ott végezték volna a vizsgálatokat, így csak az iratok alapján tájékozódott, amelyeket a hölgy vitt.
Dana Pleş szerint normális, hogy a levágott testrészben a szövettani vizsgálat már nem mutatta ki a rákos sejteket, hiszen azok a műtétet megelőző kezelés során eltűntek.
Szerinte az operációról a páciens döntött a sebésszel közösen, akivel ő nem is beszélte meg az esetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06