Szivacsot mellrákra
Tengeri szivacs segít a mellrákos betegeken
Egy tengeri szivacsból származó hatóanyagról kiderült, hogy meghosszabbítja a túlélést azoknál a nőknél, akik emlőrákja kiújult vagy áttétet adott, és már túl vannak a szokásos tumorterápiákon.
2010.06.07 18:30MTIA tengeri szivacsokban természetesen megtalálható eribulin nevű vegyületet másolták le, és szintetikusan állították elő a kutatók, akik eredményeikről a Klinikai Onkológusok Amerikai Társaságának chicagói éves konferenciáján számoltak be vasárnap. Az anyag a sejtosztódás akadályozásával éri el hatását.
A szer randomizált, nemzetközi kipróbálása során a brit kutatók 762 páciens túlélési arányát elemezték, akiket vagy eribulinnal, vagy más terápiával kezeltek. A klinikai teszt eredménye szerint az új hatóanyaggal kezelt, előrehaladott állapotban lévő rákbetegek átlagos túlélési ideje 2,5 hónappal hosszabb volt, mint a többieké.
"Mostanáig nem létezett standard kezelés az ilyen előrehaladott mellrákban szenvedő nőknek. Azok számára, akik már minden korábban elismert kezelést megkaptak, ezek ígéretes eredmények" - nyilatkozta a tanulmányt vezető Christopher Twelves.
A nagy-britanniai Leedsben, a Molekuláris Orvoslás Intézetében működő klinikai rákkutató csoport vezetője hangsúlyozta, hogy megállapításaik szerint az eribulin alkalmazása új, hatékony módszer a sokféle kezelésen átesett, áttétes emlőtumorban szenvedő nők számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:53 Elfogadhatatlan az ideiglenes ukrajnai tűzszünet - Moszkva
- 22:45 Öt évre ítéltek egy kertkapuba áramot vezető makói férfit
- 20:44 Letöltendő börtönre ítéltek két férfit szexuális erőszak miatt Debrecenben
- 18:42 BKK: lezárják a hétvégén a Lánchidat és a pesti alsó rakpart egy szakaszát filmforgatás miatt
- 16:40 Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfival szemben Szegeden
- 14:35 ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
- 12:19 Kiürítették a pesterzsébeti uszodát, mert összeöntötték a kénsavat és hypót
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06