A mellrák kockázatai
Két óránként betegszik meg egy mell, három óránként hal bele egy nő!
Magyarországon a daganatos betegségek vezető helyen állnak a halálozási statisztikákban.
2010.05.27 19:15ma.huA nemzetközi elemzések is minket, magyarokat emelnek ki, ha negatív példáról van szó. Szakértők szerint 2020-ra a világon minden család tudni fogja, mi a rák.
Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, hazánkbanminden 7. nőnél várható, hogy élete folyamán kialakul a betegség.
Ennek ellenére a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájára a nők majd 70 %-a már előrehaladott mellrákkal érkezik, a szűréseken pedig a meghívott nők mindössze 40 %-a vesz részt.Ijesztően megnőtt a betegség előfordulása a huszonéves korosztályban, már nem csak a 45 év felettieket érinti elsősorban az emlődaganat.
A Semmelweis Egyetem 2010. május 29-én immár második alkalommal rendez nyílt napot, ahol a tájékoztató előadások mellett a látogatókat ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással várják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:33 Kegyelmet adott a boszorkányoknak a varázslók népe
- 20:25 Radioaktív szennyezés kockázata áll fenn az izraeli támadások után
- 18:51 Észak-Korea feltétel nélkül támogatja Oroszország Ukrajnával kapcsolatos lépéseit
- 16:47 A 10 tudóst megölő halálos gomba hamarosan több ezer ember életét mentheti meg
- 14:40 Trump tagadja az Epstein-ügy eltussolását
- 12:42 Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is
- 10:40 Minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06