"A vidéki pártvezetők is jót akartak"
Mao Ce-tungot dicsérte a dalai láma
Elismerte a dalai láma, hogy hosszú időn keresztül csodálta Mao Ce-tungot (Mao Zedong), a Kínai Kommunista Párt egykori vezetőjét.
2009.06.28 12:30MTIKözelgő németországi látogatása előtt a tibeti vallási vezető a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjúban úgy vélte, hogy Mao Ce-tung az ötvenes évek közepéig meggyőződéses marxista volt, aki valóban segíteni akart a munkásokon és a parasztokon.
A vallási vezető visszaemlékezett arra, hogy abban az időben mintegy fél évet töltött Pekingben, majd további négy hónap alatt beutazta Kínát. Szavai szerint akkoriban a vidéki pártvezetők is "jót akartak".
A dalai láma felidézte akkori találkozóját Mao Ce-tunggal, aki kijelentette előtte: a kommunista pártnak el kell viselnie a kritikát. Bírálat nélkül a hatalmon lévő rendszer olyan, mint a hal víz nélkül - fogalmazott a kínai pártvezető. 1957-től azonban mégis minden bírálatot elfojtottak, és a dalai láma szerint ez vezetetett a maoizmus végéhez. A nyilatkozat "pikantériája": Mao Ce-tung uralma idején, 1951. május 23-án írta alá azt az egyezményt a kínai és a tibeti kormány, amely kínai fennhatóság alá helyezte Tibetet.
A dalai láma a leghatározottabban ellenezte ezt, és élére állt a kínai kommunista uralom ellen 1959-ben kirobbant tibeti felkelésnek. Nem sokkal később azonban menekülésre kényszerült. Az azóta indiai száműzetésben élő dalai láma azt állította, hogy a Kínában ma hatalmon lévő kommunisták valójában kommunista ideológia nélküli kommunisták. A leghatározottabban elítélte azt a szocializmust, amely - mint utalt rá - az egykori keleti tömbben létezett, és ma is létezik Észak-Koreában és Kubában.
Szavai szerint ez a szocializmus emberellenes és aláássa a kreativitást. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy már Buddha is bátorította vállalkozókat arra, hogy kereskedői ügyességgel és megbízhatósággal keressék a sikert. Aki sikeres, az máson is tud segíteni - fűzte hozzá. A dalai láma úgy vélekedett, hogy a gazdagság egyáltalán nem rossz, ha arra tisztességesen tettek szert.
"Mi buddhisták is azt mondjuk, hogy a jólét a boldog élet előfeltétele" - fogalmazott a tibeti vezető, aki ugyanakkor a gazdagokat a szegények megsegítésére szólította fel. A Tibet autonómiájáért harcoló dalai láma óvott a gazdaságba való túlzott állami beavatkozástól, s annak a nézetnek adott hangot, hogy az egyenlőség állami rendeletekkel nem lehet megvalósítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


