Tibet és a Dalai Láma tabu téma lesz
Kínai oldalt indít a Vatikán
Kínai nyelven is elérhető lesz a Vatikán hivatalos honlapja csütörtöktől. Elképzelhető azonban, hogy az ázsiai ország állami szervei blokkolni fogják az oldalt.
2009.03.17 14:56ictpressCsütörtöktől megkezdi működését a Vatikán oldalának kínai verziója. A honlap létrehozásával azt szeretné elérni az egyház vezetése, hogy a pápa üzenete könnyen eljuthasson az ázsiai országba, melynek állami irányítás alatt álló katolikus egyháza nem ismeri el a pápa fennhatóságát.
A körülbelül tízmillió keresztény kínai megosztott; miközben az egyik felük az állam által is támogatott egyház tanításait követi, a másik felük a pápát tekinti szellemi vezetőjének. "Ameddig nem lesznek politikai tartalmú írások az oldalon szerintem engedni fogják a működését. Ha viszont a dalai lámáról vagy Tibetről kezd értekezni a Vatikán ezt az oldalt is blokkolják majd."- nyilatkozta a Reutersnek a honlap indulása kapcsán Bernardo Cervellera egy Kínában működő vallási témájú írásokat közlő hírügynökség az Asia News igazgatója.
Kína és a Vatikán viszonya meglehetősen ellentmondás volt a közelmúltban. Bár a nyári olimpia nyitóünnepségén egy püspök képviselte a pápát, a kínai nemzeti filharmonikusok pedig a közelmúltban játszottak a Vatikánban, az ázsiai ország vezetése októberben megtiltotta katolikus püspököknek, hogy Rómába utazzanak egy vallási találkozóra.
A pápa szeretné elérni a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Kínával, a kínai vezetés viszont valószínűleg csak akkor egyezne ebbe bele, ha a katolikus egyház nem támogatná Tajvan függetlenségét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


