Nehéz idők
"Hájadót" vezetne be a Ryanair a túlsúlyos utasoknak
A nehéz időkre tekintettel újabb bevételnövelő ötlettel állt elő a Ryanair: az ír fapados légitársaság "hájadót" fizettetne a túl nehéz utasokkal, miután egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek egyharmada voksolt az elhízott utasok "megbüntetése" mellett.
2009.04.22 13:46MTIA társaság honlapján két hétig szavazhattak az emberek a felvetett költségcsökkentő-bevételnövelő ötletekről. A 100 ezer szavazó 29 százaléka vélte úgy, hogy pótdíjat kellene fizettetni a túlsúlyos utasokkal, és ezzel ez lett a legnépszerűbb javaslat.
A Ryanair a következő körben arról fogja kérdezni az embereket, hogy mi legyen a pótdíj kivetésének alapja. A felvázolt négy lehetőség közül az egyik az, hogy a férfiaknál 130 kilogramm, a nőknél 100 kilogramm felett minden egyes többlet kiló után kellene pótdíjat fizetni. A másik lehetőség, hogy az utassal még egy ülést kifizettetnének, ha csípője egyszerre mindkét karfához hozzáér.
A "hájadó" után a második legnépszerűbb ötlet az volt, hogy az utasok 1 eurót fizessenek az olyan vécépapírért, amelyen O'Learynek, a Ryanair főnökének arcképe díszeleg.
Ez az ötlet 25 százalékos támogatottságot kapott. A Ryanairnak ez már a sokadik ötlete a bevételek növelésére. Legutóbb azzal lepte meg az utazóközönséget, hogy ezentúl pénzt kérne a fedélzeti mosdó használatáért is, a mosdók ajtajára pénzbedobókat szerelnének.
A használati díj egy font lenne. Korábban azt közölték, hogy az év végéig valamennyi repülőtéren felszámolják a jegykezelő pultokat, vonali bejelentkezésre ösztökélve az utasokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


