Koronavírus
Ferenc pápa korábban mutatja be a misét szenteste a járványkorlátozások miatt
A korábbi időpont az egész országban este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt vált szükségessé.
2020.12.10 16:13MTIA katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban, a járványhelyzetben este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt - közölte a Vatikán csütörtökön.
Szenteste korábbra hozták a mise kezdetét a Szent Péter-bazilikában is, ahol 2009 óta a december 24-i szertartást minden évben este fél tíztől mutatták be.
A korábbi időpont az egész országban este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt vált szükségessé.
Ferenc pápa a szokásos helyszínen, a Szent Péter-bazilikában pontifikálja az interneten is közvetített misét. A bazilikába legfeljebb száz résztvevőt engednek be, közöttük a hívőket előzetes foglalással.
A vatikáni program szerint december 25-én délben Ferenc pápa a bazilikában mondja el ünnepi beszédét, majd karácsonyi Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. Utóbbit a pápa a bazilikának a Szent Péter térre néző lodzsájára szokta elmondani, de Ferenc pápa már húsvétkor is a bazilika belsejében mondta el üzenetét.Így a téren elkerülik az esetleges tömörülést.
A Vatikán a járványhelyzet februári kezdete óta alkalmazkodik az olaszországi egészségügyi előírásokhoz. Az ünnepekre vonatkozó szigorú járványkorlátozások értelmében december 25-én a városok, települések közötti közlekedés is tiltottnak számít.
Az olasz püspöki kar (Cei) korábban már bejelentette, hogy a december 24-i esti vigíliát és miséket a tíz órakor kezdődő kijárási tilalomhoz igazítják, vagyis korábbi időpontra helyezik át őket. A minél nagyobb számú résztvevő érdekében, ahol ez lehetséges, már délutántól egymás után több misét mutatnak be. A templomokban biztosítják a hívők közötti távolság betartását. A Cei hangoztatta, hogy az utóbbi években a december 24-i szertartások kezdetét egyébként is korábbra tették át az idősebb személyek, valamint a többi hívő hazatérésének megkönnyítésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06