Diplomácia
Nemzetközi jogot sért a török zászló kitűzése a holland konzulátuson
A feszült viszony azt követően alakult ki a két ország között, hogy Hollandia két török minisztert is megakadályozott rotterdami kampánygyűlése megtartásában.
2017.03.13 11:02MTINemzetközi jogot sért a holland zászló törökre cserélése Hollandia isztambuli főkonzulátusán - jelentette ki Tóth Norbert nemzetközi jogász hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
A holland nagykövetség várhatóan diplomáciai jegyzékben fog tiltakozni az eset miatt - közölte Tóth Norbert. Emlékeztetett: minkét országban kampány folyik. Hollandiában hétfőn lesznek választások, Törökországban pedig április 16-án rendezik meg az alkotmánymódosításról, vagyis a prezidenciális rendszer bevezetéséről szóló népszavazást.
Ebben a felfokozott helyzetben szokatlanul erős hangvétel jellemzi mindkét oldalt, és mindkét fél politikusai mondanak olyanokat, amit nem feltétlenül gondolnak komolyan - hangsúlyozta a szakértő. Felidézte, hogy az ankarai holland nagykövetség külföldön tartózkodó ügyvivőjével közölték, ne térjen vissza állomáshelyére.
Ugyanakkor feltételezhető, hogy a népszavazás után csökken a feszültség, és a holland nagykövet újra elfoglalhatja a helyét Törökországban - mondta Tóth Norbert.
A feszült viszony azt követően alakult ki a két ország között, hogy Hollandia két török minisztert is megakadályozott rotterdami kampánygyűlése megtartásában.
Ezt követően Recep Tayyip Erdogan török államfő lenácizta a holland kormányt, amit utóbbi visszautasított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06