Diplomácia
Nemzetközi jogász: nem törvénysértő, hogy a török külügyminisztert nem engedték be Hollandiába
Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint "jogelvbe valószínűleg ütközik, de jogszabályba nem", hogy nem engedték leszállni szombaton Hollandiában a török külügyminiszter repülőgépét.
2017.03.12 15:41MTITóth Norbertet vasárnap az M1 aktuális csatornán kérdezték azzal kapcsolatban, hogy Hollandia visszavonta a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét; ez a nemzetközi jogász szerint az államok közötti baráti kapcsolatok elvét "valószínűleg sérti", de konkrét jogszabályt nem.
Tóth Norbert elmondta szakértői véleményét arról is, hogy a Velencei Bizottság pénteki nyilatkozatában úgy foglalt állást, az elnöki rendszer bevezetéséről szóló török alkotmánymódosítási javaslat veszélyes visszalépés a demokrácia útján.
A nemzetközi jogász jelezte: nem önmagában az elnöki rendszer bevezetésének tervét kritizálták, hiszen ilyen sok országban van, hanem azt, hogy a javaslat nagyon erős végrehajtó hatalmat adna az elnöknek, ezzel párhuzamosan gyengítené a parlamentet, valamelyest gyengítené az igazságszolgáltatást és a hadsereget is. Utóbbit ugyanakkor Tóth Norbert a tavalyi puccskísérlet miatt "érthető törekvésnek" nevezte.
Álláspontja szerint a javaslat legproblémásabb része, hogy ezzel az elnök "szinte bármikor" feloszlathatja a parlamentet.
Törökországban április 16-án tartanak népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
- 11:19 Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét
- 10:18 Az orosz hírszerzés tevékenységéhez nyújtott segítség címén emeltek vádat egy brit férfi ellen
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06