Külpolitika
Erdogan összezördült Merkellel
A török elnök kikérte magának, hogy Angela Merkel az "iszlamista terror" kifejezést használta közös ankarai sajtótájékoztatójukon.
2017.02.02 16:55MTI
Fotó: AFP
Recep Tayyip Erdogan török elnök kikérte magának az iszlamista terror kifejezést, amelyet Angela Merkel német kancellár használt a közös sajtótájékoztatón csütörtökön Ankarában.
Erdogan reakciójában azt mondta, hogy az "iszlamista terror" kifejezés a muzulmánokat komolyan elszomorítja. Ezt a kifejezést "nem szabad használni", nem helyes, mert az iszlám és a terrorizmus nem egyeztethető össze. Az iszlám szó jelentése a béke - hangsúlyozta. Ha az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetre hivatkozva fogalmaznak így, az elszomorító - jelentette ki.
"Muzulmán köztársasági elnökként ezt a kifejezést soha nem tudom elfogadni" - fogalmazott a török államfő.
Angela Merkel ankarai látogatásának kiemelt témája a terrorizmus elleni együttműködés fejlesztése, de a német kancellár a július 15-i törökországi puccskísérlet fejleményeiről, a menekültkérdésről, a szíriai és az iraki helyzetről, valamint a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról is tárgyal a török fővárosban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


