Korrupció
Bűnpártolással gyanúsítják Petre Toba román belügyminisztert
A tárcavezető állítólag önkényesen megtagadta bizonyos iratok titkosításának részleges feloldását, amelyeket a DNA bizonyítékokként akart felhasználni egy másik ügyben.
2016.09.01 18:18MTIBűnpártolás gyanújával indítana bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Petre Toba belügyminiszter ellen, mivel a tárcavezető állítólag önkényesen megtagadta bizonyos iratok titkosításának részleges feloldását, amelyeket a DNA bizonyítékokként akart felhasználni egy másik ügyben. A tárcavezető csütörtök este bejelentette: lemond tisztségéről.
Az ügyészek szerint a belügyminiszter ahhoz falazott, hogy a belügyi titkosszolgálat (DIPI) vezetői a szolgálat pénzéből saját használatra vásároltak olyan javakat, amelyeknek semmi közük nem volt az operatív munkához.
A DNA csütörtöki közleményében azt állítja: a DIPI pénzén például babaházat, homokozót, csúszdát, kártyacsomagokat, íjat, röplabdát, futópadot, elektromos sütőt, bőrkötésű könyveket vásároltak, illetve ünnepi vacsorák költségeit fedezték, a beszerzésről készült jelentéseket pedig titkosították.
A DNA megjegyzi: Toba önkényes, részrehajló magatartását bizonyítja, hogy amikor egy formailag a mostanival megegyező ügyben a tanúvédelmi szolgálat főnökeit gyanúsították sikkasztással és hűtlen kezeléssel, nem volt kifogása a bizonyítékok titkosításának feloldása ellen.
Múlt héten a DIPI több vezetője ellen is bűnvádi eljárás indult, emiatt a kormányfő le is váltotta a szolgálat főnökét. A DNA mostani eljárása a májusban bíróság elé állított Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter korrupciós ügyének a leágazása.
A volt kormánytagot azzal vádolják, hogy saját használatra szánt luxusautót vetetett a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből. A román média szerint a DIPI pénzén Oprea irodáját hidromasszázs zuhanykabinnal is felszerelték.
A román alkotmány szerint hivatalban lévő, vagy volt kormánytag ellen csak az államfő - ha pedig törvényhozó az illető, akkor a parlament - jóváhagyásával lehet bűnvádi eljárást indítani. A DNA Petre Toba belügyminiszterre vonatkozó kérését a legfőbb ügyésznek kell eljuttatnia az elnökhöz.
Dacian Ciolos miniszterelnök a belügyminiszter ellen kezdeményezett eljárás hírére reagálva azt mondta: ebben a helyzetben Toba nem maradhat a kormány tagja.
Nem sokkal később Petre Toba bejelentette lemondását. A politikus ártatlannak mondta magát, és azzal indokolta önkéntes távozását a tárca éléről, hogy nem akarja egy botrányba belerángatni a minisztériumot a parlamenti választások küszöbén.
Lemondása akkor lép érvénybe, ha az államfő aláírja felmentését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06