Magyarellenesség
Ponta: Romániának szüksége van egy nacionalista pártra
Ennek ellenére ő maga nem akar belépni a Bogdan Diaconu vezette Egységes Románia Pártba (PRU).
2016.09.01 13:31MTIPonta arra reagált, hogy Diaconu felajánlotta számára a pártelnöki tisztséget a PRU élén. Az utóbbi héten a Szociáldemokrata Párt (PSD) több, Pontával szoros kapcsolatban lévő politikusa is átiratkozott a magyarellenességéről elhíresült független képviselő, Bogdan Diaconu pártjába, amely immár annyi törvényhozót tudhat soraiban, hogy saját frakciót akar alakítani a most kezdődött őszi parlamenti ülésszakban.
Ponta Diaconuról elmondta: a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert politikus neki köszönheti az ismertségét, és szívesen segíti ötletekkel.
“Diaconut én hoztam annak idején a PSD-be, és én kértem meg, hogy távozzon a pártból, amikor túltolta a magyar ügyet. Bogdan azóta nagyon sokat tanult” – idézte a Maszol.ro a volt kormányfőt. Ponta hozzátette, hogy szerinte Romániának és a PSD-nek is szüksége van egy nacionalista pártra. “Modern, szélsőségektől mentes nacionalista pártra gondolok. Nem vagyunk Le Penék helyzetében, mert nincsenek nálunk migránsok” – magyarázta a francia Nemzeti Front vezetőjére, Marine Le Penre utalva.
Ponta a B1 hírtelevíziónak adott interjújában azt állította: szeretne a PSD-ben maradni, ha van ott számára hely. A labdarúgásból vett hasonlattal élve megjegyezte: ha az új edzőnek nincs rá szüksége, “talán kölcsönadja egy másik csapatnak”. Ponta azonban hozzátette: nem beszélt a PRU-ról Liviu Dragneával, a PSD mostani elnökével. Azt is leszögezte, nem akar visszatérni a PSD vezetőségébe, amíg le nem zárul bírósági ügye – elemelte ki a volt PSD-elnök ex-kormányfő nyilatkozatából az Agerpres hírügynökség.
Ponta tavaly nyáron mondott le a PSD éléről miután, bűnvádi eljárást indított ellene a korrupcióellenes ügyészség. A tavaly szeptemberi vádemelés után két hónappal kormányfői tisztségéről is lemondott.
Az Avantgard közvélemény-kutató intézet július végi felmérése szerint ő az ország legnépszerűbb politikusa, akiben a megkérdezettek 42 százaléka bízik. Klaus Iohannis államfő bizalmi indexe – akivel szemben 2014-ben Ponta alulmaradt az elnökválasztáson – 35 százalékra esett vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06