Magyarság
Balhé volt egy román focimeccsen: magyarellenes megnyilvánulások
A Dinamo Bucuresti szurkolóinak magyarellenes megnyilvánulásai miatt szakította félbe a játékvezető a csapat CSMS Iasi elleni román labdarúgó-bajnoki mérkőzését csütörtökön.
2015.12.04 17:54MTIA bukaresti találkozót élőben közvetítő Digi Sport tévécsatorna honlapján közzétette a félbeszakítás pillanatait, de abból pontosan nem derül ki, hogy milyen rigmusokat skandáltak a Dinamo drukkerei.
A honlap beszámolójában emlékeztetett, hogy a meccsre három nappal az után került sor, hogy az ügyészség egy székelyföldi merényletkísérlet meghiúsítását jelentette be. Illetve azt is megemlítette, hogy a találkozót végig játszotta a jászvásáriaknál Bőle Lukács, aki a román Liga 1 egyetlen magyarországi játékosa.
A 34. percben félbeszakított mérkőzést tíz perc szünet után folytathatták a csapatok. Közben a Dinamo stábja megpróbálta csitítani a szurkolókat, akik közül többen távoztak a mérkőzésről, mely gól nélküli döntetlennel végződött.
Romániában első alkalommal fordult elő, hogy a szurkolók xenofób megnyilvánulásai miatt félbeszakítottak első osztályú bajnoki mérkőzést. A Digi Sport szerint a Dinamo ötezer és 70 ezer lej (350 ezer és 4,9 millió forint) közötti bírságra, és egy zártkapus mérkőzésre számíthat a botrány miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06