Jan Slotát
Nemi erőszak miatt jelentették fel a magyarellenes expolitikust
A rendőrségen szüleik kíséretében megjelent lányok azt vallották: megerőszakolták őket, a tett elkövetése előtt pedig kábítószert kaptak.
2015.11.20 11:57MTI
Forrás: Youtube
Nemi erőszak vádjával feljelentést tett két fiatalkorú lány a szélsőséges kijelentéseiről és magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota szlovák expolitikus ellen - értesült a Plus jeden den című szlovák bulvárlap pénteken.
A szlovák lap értesülése szerint Slota ellen a napokban tett feljelentést két tizenhat éves lány a zsolnai rendőrségen. A lapnak neve elhallgatását kérve nyilatkozó forrás szerint a rendőrségen szüleik kíséretében megjelent lányok azt vallották: megerőszakolták őket, a tett elkövetése előtt pedig kábítószert kaptak.
A zsolnai rendőrség a lapnak megerősítette, hogy két bűnvádi feljelentést jegyeztek be Slota ellen, de a vizsgálat kezdeti szakaszára hivatkozva sem a feljelentők személyét, sem a feljelentésben szereplő vádakat nem hozták nyilvánosságra.
Ján Slota saját elmondása szerint a szlovák lap újságírójától értesült a feljelentésről, az abban állítólag szereplő állításokat hazugságnak minősítette, az ügy további kommentálásától pedig elzárkózott.
Ján Slota a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenes kirohanásairól ismert egykori vezetője, tavalyelőtt vonult vissza az aktív politizálástól, miután - arra hivatkozva, hogy nem kezelte kellő gondossággal a párt vagyonát - kizárták az SNS-ből. Visszavonulása óta Slotáról a szlovákiai sajtó szinte kizárólag azzal összefüggésben írt, hogy az expolitikust két éve ittas vezetésen érték, amiért később egy évre eltiltották a járművezetéstől és néhány ezer eurós pénzbírságra ítélték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


