Piás volt?

Méltó helyére került: Jan Slota rács mögött

Ha a vértesztet is elutasította, a törvény szerint a legszigorúbb paragrafus lép érvénybe, azaz mintha súlyosan ittas állapotban vezetett volna, ami bűncselekménynek számít.

2013.05.09 22:08MTI

Nem állt meg kocsijával egy szokványos közúti ellenőrzés során Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt volt elnöke, majd amikor végül megállították, elutasította az alkoholtesztet - közölte csütörtök este a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű internetes portál. Slotát végül előállították a csacai (Čadca) rendőrkapitányságon és jelenleg fogdában van. A szélsőséges nézeteiről ismert egykori pártvezető 17 óra körül Csaca közelében egy szokványos közúti ellenőrzés során nem állt meg a hatósági jelzésre.

A rendőrök ekkor kocsijukkal üldözőbe vették és útját állták. Egyéb fizikai kényszerintézkedést nem kellett alkalmazniuk vele szemben. Ezt követően utasította el az alkoholszondát, ezért beszállították a körzeti rendőrőrsre, ahol jelenleg is fogva tartják. Amennyiben alkoholt találnak a vérében, akár 1 évre is börtönbe zárhatják. Egy másik szlovák orgánum, a Sme által megszólaltatott, nevének elhallgatását kérő rendőrjárőr szerint Slota láthatólag ittas állapotban volt.

Azt nem tudni, hogy a vértesztet is elutasította-e, amennyiben igen, a törvény szerint a legszigorúbb paragrafus lép érvénybe, azaz mintha súlyosan ittas állapotban vezetett volna, ami bűncselekménynek számít. Értesülések szerint a rendőrség gyorsított eljárásban szeretné lezárni Slota ügyét, ami azt jelenti, hogy 48 órán belül ítéletet hozhatnak. Slotát emellett a rendőrségi felszólítás figyelmen kívül hagyása miatt is megbüntethetik. Tibor Ga±par országos rendőrfőnök figyelmeztetett, hogy semmilyen módon nem kivételeznek vele.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) április utolsó hetében zárta ki Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét. Kizárását a párt elnöksége kétharmados többséggel hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát. Ján Slota ellen hűtlen kezelés gyanúja és a párt létezésének veszélyeztetése miatt még márciusban indított eljárást az SNS vezetősége.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.