Szegény, szegény ember
Slota bíróságilag bukta be az antimagyarkodást
Pert nyert első fokon Ján Slotával, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökével szemben Banai Tóth Pál dunamocsi polgármester.
2011.12.02 11:38MTIAz SNS elnöke azért perelte be Banait, mert az kijelentette: Slota minden tette politikailag motivált, még az is, ha köpköd vagy vizel. Az ügy előzménye, hogy idén áprilisban Slota feljelentést tett a főügyészségen, amiért a komáromi járásbeli Dunamocson egy házra egy magyar lobogót, illetve egy árpádsávos zászlót tűztek ki. Ez utóbbi szerinte a Jobbik zászlaja, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett alapvető emberi jogok eltiprására törekvő csoportok népszerűsítésének bűntette miatt.
A hírportál értesülése szerint ebben az ügyben jelenleg is folyik a nyomozás. A zászlóügyben akkor megszólalt Banai Tóth Pál dunamocsi polgármester is, aki úgy vélte, hogy semmilyen törvénybe ütköző cselekedet nem történt.
A JoJ kereskedelmi tévének nyilatkozva kijelentette: "Már megszokhattuk Slota úrtól, hogy minden, amit tesz, politikailag motivált. Akkor is, ha köpköd, akkor is, ha vizel a balkonról." Az SNS és elnöke nyilvános bocsánatkérést követelt, amit Banai visszautasított. Slota ezután feljelentést tett rágalmazásért, és polgári pert is indított jó hírnevének megsértése miatt, s a bocsánatkérésen túl 1000 eurót követelt. Pártja közleményben idézte fel, hogy a néhány éve Slota balkonos vizeléséről író Nový Čas bulvárlap elveszítette az ezzel kapcsolatos pert, és bocsánatot kellett kérnie. A Bumm értesülése szerint a rágalmazás ügyében az ügyészség nem találta megalapozottnak a feljelentést, így nem emeltek vádat. A polgári perben pedig szerdán született első fokú döntés: a zsolnai járásbíróság elutasította az SNS elnökének keresetét.
Banai a Bummnak elmondta, a per során azzal érvelt: ő nem állította, hogy Slota a balkonról vizelt és köpködött, csak arra utalt, hogy a pártelnök zászlóügyben tett feljelentése politikailag motivált volt, s ezáltal akart bekerülni a sajtóba, ahogy ez a korábbi esetekben is történt. Leszögezte: jó hírnevét csak annak lehet megsérteni, akinek van. Slota egyelőre nem fellebbezett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


