Akár egy évet is kaphat
Ittas vezetésen érték: vádemelés Ján Slota ellen
Vádat emelt a csacai (Cadca) járási ügyészség Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) májusban ittas vezetés miatt őrizetbe vett volt elnöke ellen. A szélsőséges kijelentéseiről, köztük magyarellenes kirohanásairól is ismert politikust akár egy év letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetik.
2013.06.26 12:20MTI
A bíróság enyhébb büntetést, pénzbírságot és járművezetéstől való eltiltást is kiszabhat.
Ján Slota ellen májusban indult eljárás ittas vezetés gyanúja miatt, miután Csacán egy közúti ellenőrzésnél nem volt hajlandó az alkoholszondába fújni, és a vérvizsgálatot is elutasította. A hatályos szlovák jogszabályok értelmében az ilyen elkövetőre úgy tekintenek, mintha súlyosan ittas állapotban vezetett volna, ezért pedig Szlovákiában szabadságvesztés büntetés is kiróható.
A szlovák politikus, akit őrizetbe vétele után néhány órával szabadlábra helyeztek, az esetről beszámoló szlovák hírportálnak azt mondta: úgy hiszi, tévedésről van szó, és azt gondolja, hogy nem ittas.
Az üggyel kapcsolatban a pozsonyi sajtó a napokban arról számolt be, hogy a Ján Slotát szabadlábra helyező két rendőrtisztet fegyelmi vétségben találták vétkesnek, és időleges bércsökkentésre büntették, amiatt, hogy a lépésről állítólag nem tájékoztatták megfelelő módon a feljebbvalóikat.
Az SNS volt elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét, akinek alkoholos befolyásoltság alatti incidenseiről az elmúlt évek során több alkalommal is beszámolt a szlovák média, alig néhány héttel az említett eset előtt zárta ki soraiból volt pártja, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő odafigyeléssel az SNS vagyonát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06