Kémkedés
Iráni hackerek a Facebookon?
"Több mint kétezer izraeli, amerikai és brit vezető tisztségviselő vált kémkedés áldozatává, amelyet vélhetően iráni hackerek követtek el."
2014.05.29 12:33MTI
Erről írt a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál csütörtökön.
Hackerek a Facebook, a Twitter és más közösségi hálózatok hamis profiljainak segítségével adatokat halásztak izraeli, amerikai és brit szervezetek és kormányzati szervek több mint kétezer vezető alkalmazottjától, valamint újságíróktól - állítja az ISIGHT Partners nevű amerikai biztonsági cég egy csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányában, amely feltérképezi a csalók módszereit.
A cikk szerint közvetlen bizonyíték nincs Irán szerepére, de a napnak és a hétnek az iráni munkarend szerinti óráiban működtek a hackerek, a teheráni szieszta idején pihentek, csütörtökön csak fél napig dolgoztak, pénteken, az iráni szünnapon pedig alig jelentek meg az interneten.
Irán szerepét támasztja alá a tanulmány szerint az is, hogy az akcióban használt Newsonair.org című honlapot egy teheráni vállalkozás jegyeztette be.
A 2011 óta folyó kémakcióban először Izrael-barát újságíróknak, kormányzati tisztviselőknek tűnő hamis profilokat építettek fel a legnépszerűbb közösségi hálózatokon, majd ezek nevében kapcsolatba léptek Izraellel erősen rokonszenvező fontos üzletemberekkel, állami alkalmazottakkal, újságírókkal, kongresszusi hivatalnokokkal.
Áldozataiknak a Newsonair.org című honlapon lévő híreket küldtek, majd összebarátkozva velük személyes információkat megszerző, regisztrációt kérő linkekhez irányították őket. Mivel az emberek többsége ugyanazokat a felhasználóneveket és jelszavakat alkalmazza számos internetes belépésnél, ezek megszerzésével később feltörték levelezésüket és különböző internetes oldalaikat.
Emellett a linkek segítségével kártékony adathalász programokat is számítógépeikre csempésztek, s ezekkel megszerezték az ott tárolt titkos jelszavaikat, adataikat. Egyelőre nem világos, hogy az elkövetőknek sikerült-e fontos információkhoz jutniuk.
A keresett információk, az áldozatok személye és a kifinomult módszer alapján elsősorban izraeli politikai, stratégiai és védelmi ügyekre lehetett kíváncsi egy jelentős iráni kormányzati szervezet - írta a lap.
A szakértők szerint a program vélhetően Irán kiberháborús ellencsapása, amellyel a teheráni atomprogramot jelentősen visszavető, Stuxnet nevű, Izraelnek tulajdonított kibertámadásra válaszoltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06