Szíria teljes káoszba fullad
Iszlám szélsőségesek lerohantak egy szír várost
A szíriai lázadók egy szélsőséges csoportja lerohant szerdán egy várost a török határ közelében, és elüldözte onnan a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű, nyugati támogatást élvező felkelő erő katonáit.
2013.09.18 22:15MTI
A szír kormányerők égő harckocsija
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű iszlamista csoport fegyveresei Azaz városban megölték az SZSZH öt katonáját és foglyul ejtettek mintegy száz embert.
Mindkét csoport az Aszad-rendszer megdöntéséért harcol, de ideológiai ellentétek állítják őket szembe egymással. Eddig a szerdai volt a legsúlyosabb összecsapás közöttük.
Azaz város Aleppótól 20 kilométerre északra, a török határtól 5 kilométerre fekszik. Az összecsapás Törökország számára is gondot jelent, mert noha megengedi, hogy iszlamista harcosok rajta keresztül utazzanak Szíriába, de arra nincs szüksége, hogy az al-Kaida komoly erővel legyen jelen a közelében.
Egy ellenzéki aktivista szerint az összecsapás azért robbant ki, mert az SZSZH katonái ellenálltak, amikor az iszlamisták el akartak hurcolni egy német orvost, aki önkéntesként a város kórházában dolgozott.
Azaz lerohanásával az Iszlám Állam egy lépéssel közelebb jutott ahhoz, hogy ellenőrzése alá vonja a város környékén lévő határátkelőt, és elfoglalja az Aleppótól északra fekvő egész vidéket - mondta az aktivista.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


